Csakrák és színek

A színek gyógyításban való felhasználása csak az utóbbi két évtizedben terjedt el. Ennek ellenére gyógyító eszközként hosszú és különleges múltra tekint vissza. A színgyógyászatot nem kevesebbel, mi nt orvosi Nobel-díjjal ismerték el, melyet 1903-ban Neils Finsen dán orvos kapott. A díjjal azt a munkát jutalmazták, amelyet a betegségek fénnyel és színnel való gyógyítása érdekében végzett és amely során több, mint 20 ezer kezelést végeztek napfény és mesterséges ultraibolya fény segítségével.

A színgyógyászat az energiagyógyászatból ered és annak fontos része. A test ógy viselkedik a fényben, mint a prizma. Amikor valójában jól érezzük magunkat, minden szín sugárzik belőlünk.

 

Minden érzés és minden gondolat bizonyos testi anyagcsere-folyamatokkal és kémiai reakciókkal jár együtt, amelyek energiát terelnek vagy használnak fel. Röviden tehát, élményeink összessége „színeket képez” (szín=fény=energia) a testünkben, amelyek mindig a semleges fehér (ill. fekete) egyensúlyi állapot elérésére törekednek. Ez a kiegyenlítés pedig megvalósítható egyszerűen egy másik, kiegészítő szín, kívülről való bevitelével!

Nem csak a szem veszi fel a színeket, hanem bőrünk is, mely egyenesen a testünkbe továbbítja a felvett színeket. Ezt a színkiegyenlítést elérhetjük kristályterápiával is!

 

Az utóbbi két évtizedben indult el a „kristálytudatosság” fejlődése, amely a kristályokkal való gyógyításban jelenik meg. A szín beépül a kristályok szerkezetébe: ez az egyik módja, ahogyan a kristályok tökéletesen egyensúlyozzák belső energiáikat. Az energia gyógyításhoz így tökéletesen megfelelnek a színes kristályok. Amikor kristályokat hozunk az aurába, azok kapcsolatba lépnek vele. Mivel az aurát létrehozó belső dimenziók többsége színhez kapcsolódik, a kristályok színnel kombinált alkalmazása nagyon hatékony eszközzé válik – olyan eszközzé, mely megértést és belső harmóniát hoz létre, amit gyógyításnak hívunk.

Az aura az energiák megjelenése a létezés fizikai, lelki, érzelmi és spirituális szintjein. Számos rétegből állhat és két vagy három lépéstávolságnyira terjedhet ki. Az aura színei az érzelmi állapotokat is visszatükrözik.

Az aurában előforduló vörös és fekete gyakran a dühvel hozható összefüggésbe, a zöldes-barnás többnyire féltékenységet jelez, a depresszió és a félelem pedig szürke színként jelentkezik.

Állandó színek jellemzők bizonyos személyiségekre: a büszke és ambiciózus emberek kisugárzása narancssárga, a szenvedélyes szerelmes természetűekből bíborvörös áramlik, az intellektuálisak sárgát sugároznak, sötétkék övezi a nagyon spirituális beállítottságúakat és világoskék érzékelhető a nemes eszményekkel rendelkezők körül.